Portik Tamás eddig megtagadta, hogy vallomást tegyen. A szegedi Csillag börtönben a legszigorúbb őrzési fokozatban tartják fogva. Napjai nagy részében olvas.
– Az ügyfelem csak akkor tesz vallomást, ha pontosan elmondja a nyomozó hatóság, hogy mivel gyanúsítják – mondta el a Borsnak ügyvédje, Bánáti Kristóf. – Ugyanakkor bárkivel vállalja a szembesítést, aki ellene vallott.
Bánáti kérdésünkre elmondta: ügyfele kíváncsian várja, hogy a kecskeméti maffiaperben elítélt R. Lászlóval szembesítsék, amennyiben terhelő vallomást tett rá. A Nemzeti Nyomozó Iroda lezárta a Prisztás József meggyilkolása ügyében folytatott nyomozást, az iratokat megküldte a Fővárosi Főügyészségre.
Mint ismert, Prisztás Józsefet 1996. november 1-jén a nyílt utcán lelőtték. Épp beült az autójába, amikor egy bérgyilkos, aki kerékpárral érkezett a helyszínre, egyetlen lövéssel megölte. Egyéb forrásból megtudtuk: Prisztás nem volt egyedül.
A rendőrök első perctől gyanakodtak arra, hogy F. Ferencnek, aki egy ingatlanirodában járt a vállalkozóval, köze lehetett a gyilkossághoz. Mégis csaknem 16 évet kellett várni arra, hogy meggyanúsítsák a férfit. Nem hivatalos forrásaink szerint a rendőrség azt feltételezi, hogy F. Ferenc telefonon értesítette Portikot Prisztás tartózkodási helyéről. Rajtuk kívül három gyanúsított van: Kacsa, alias L. János, Portik gyerekkori barátja, aki a gyanú szerint a gyilkos kerékpárját szállította a megadott címre (őt már kétszer próbálták a nyílt utcán megölni); K. Tibor, aki azt a mobilkártyát vásárolta, amelyet a Prisztással lévő F. Ferenc hívott közvetlenül a merénylet előtt; és H. István, aki a gyanú szerint meghúzta a ravaszt, majd elkerekezett az alsó rakpart felé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.