A 21 éves Lisa Morrison élete majdnem születése óta csak küzdelemből áll. A lánynak egy heroinista nő adott életet, aki véletlenül, drogmámorban rágyújtotta a házat az akkor 12 hetes lányára. Az egyik szomszéd kimenekítette a csecsemőt, azonban a lány maradandó sérüléseket szenvedett, arca egy életre eltorzult – írta meg a Mirror.
Mikor kórházba került az orvosok mindössze 2 százalék túlélési esélyt adtak neki. A csecsemőn 70 műtétet kellett elvégezni, orra és két keze odaveszett a tűzben. A sérülések miatt soha nem tudott normális életet élni, sem munkát találni. Azonban a brit állam semmilyen segítséget nem nyújtott a szerencsétlen lánynak.
A tűz után a gyámhatósághoz került, akkor indult el a 19 évig húzódó per, hogy az állam kártérítést fizessen Morrisonnak, hiszen nem vették el időben heroinista anyjától. A közel két évtizedig húzódó ügy végre lezárult, a bíróság 400 ezer fontot, több mint 140 millió forintnak megfelelő összeget, ítélt meg a lány javára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.