A 27 éves Jennifer Wederell két évet várt arra, hogy új tüdőt kapjon. Az asszony cisztás fibrózisban szenvedett, amilyen betegségben pár évvel előtte bátyja elhunyt. Úgy tűnt, Wederell a szerencsések közé tartozik, akiket meg lehet menteni, azonban egy orvosi hiba miatt végül ő is tragikus módon meghalt.
Nem mondták meg, honnan érkezik a szerv
Wederell több éves szenvedés és bizonytalanság után végül 2011 augusztusában került kórházba, hogy beültessék mellkasába a donorszervet. Az orvosok csak arról felejtették el tájékoztatni a családot, hogy az asszony új tüdeje, egy láncdohányoshoz tartozott korábban.
Mindenkit sokkolt, mikor egy évvel később a nő tüdőrákban meghalt. Csak a boncolás során derült ki, milyen súlyosan beteg szervet ültettek a fiatal nőbe.
A család kampányt indított
Wederell férje összefogást szervez annak érdekében, hogy ilyesmi soha ne fordulhasson elő többet. Elmondása szerint, azt akarja elérni, hogy a kórházaknak kötelező legyen tájékoztatni a pácienseket arról, hogy a donorszerv valamilyen fizikai függőségtől szenvedő halottból érkezik-e. Ennek alapján a család dönthet arról, hogy vállalják-e a kockázatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.