Kétszer tért vissza a halálból a nagyi

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 30. 19:00
Egy 61 éves orosz asszonyt halottnak nyilvánítottak, majd három nappal később a hullaházban magához tért. A családja már kifizette a virágokat, a sírásót. Amikor a testért mentek, közölték az orvosok: a nő él és önállóan lélegezik. Azóta mégegyszer meghalt, de most orvosi segítséggel hozták vissza az életbe.
Bors

Tavaly novemberben három napot töltött a hullaházban egy orosz nő, miután az orvosok megállapították a halál beálltát. Aztán magához tért, és minden úgy folytatódott, mintha mi sem történt volna - írja a Daily Mail. A 61 éves asszonyt akkor vitte kórházba a lánya, mikor úgy tűnt, nagyon rosszul van. A nagyi semmire nem emlékszik a történtekből, csak arra, nagyon hideg volt a hullaházban, amit a bőrén érzett.

Az asszony akkor még nem sejtette, nemsokára ismét megjárja a túlvilágot, ugyanis tavaly novemberi szívproblémái kiújultak, és emiatt az orvosoknak újra kellett éleszteni a nőt. Csak egy több órás műtéttel sikerült megmenteni az életét. Viszont kijelenthető: Lyudmila Steblitskaya már kétszer meghalt az orvosok szerint.

Már egyszer nagyon kiborult a család

Anastasiát tavaly az orvosok egy pénteki napon értesítették arról, hogy édesanyja meghalt, így a feldúlt és szomorú asszony nekiállt intézni a temetést, hogy minél előbb örök nyugalomra helyezhesse édesanyját. Akkor 60 ezer rubelt - 440 ezer forintot - fizetett a virágokért, a koporsóért, és minden olyan dologért, ami egy temetéshez szükséges.

Amikor édesanyja testét akarta kikérni a kórházból, közölték vele, nem halt meg, hanem az egyik kórteremben fekszik, és önállóan lélegezik. Lánya, mikor meglátta az asszonyt még a táskáját is kiejtette a kezéből, annyira megörült a hírnek. A nő ezután értesített mindenkit, hogy a temetés elmarad, hiszen a halott valójában él.

A hullaház vezetője akkor sem tudta megmagyarázni, hogy fordulhatott elő, hogy egy még élő embert halottnak nyilvánítottak. Mivel több orvos is látta az asszony, arra gyanakszanak, vélhetően semmilyen életjelet nem adott a nő, ezért állapították meg a halál beálltát. Akkor úgy tűnt, helyesen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.