Halálos pálinka készül a lopott metil-alkoholból

MOL
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 13. 10:00
A Mol Bács-Kiskun megyei telephelyeiről 20 ezer litert metil-alkoholt loptak. Ebből elsősorban szélvédőfolyadékot, illatszereket, fagyásgátlót és denaturált szeszt gyártanak.
S. D.

Vakságot és halált is okozhat, ha valaki egy pár kortyot is megiszik abból a húszezer liter erősen mérgező metil-alkoholból, amit az elmúlt két hétben loptak el ismeretlenek a Mol Bács-Kiskun megyei telephelyeiről. A metil-alkoholt szinte lehetetlen megkülönböztetni az etil-alkoholtól, amiből a szeszes italok készülnek. Ezért a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) arra figyelmeztet, hogy csakis zárjeggyel ellátott italokat vegyenek!

– A metil-alkoholt jobb esetben üzemanyagként próbálják majd felhasználni. De félő, hogy az ellopott metil-alkoholból a tolvajok szeszes italt készítenek – húzta alá Kardeván Endre, a VM élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára.

A metil-alkoholból elsősorban szélvédőfolyadékot, illatszereket, fagyásgátlót és denaturált szeszt gyártanak. De alkoholos italok hamisítására is szokták használni. Ismeretes, hogy Csehországban szeptember eleje óta 37-en haltak meg metil-alkohol-mérgezés miatt, miután egy szélvédőmosófolyadék-gyártó cég néhány tagja belevágott a szeszhamisításba.

A legtöbb italnak van minimális metil-alkohol-tartalma, mivel a lepárlás során képződik az is. Egy liter pálinkában például a megengedett mértéke a metil-alkoholnak nem haladhatja meg a nyolc grammot. A metil-alkohol 50–75 grammtól már halálos adag lehet. A szeszhamisítók ezért úgy próbálják általában elkeverni a metil- és az etil-alkoholt, hogy lehetőleg a halálos mérték alatt maradjanak, de mégis gazdaságosan jöjjenek ki a pancsolásból. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.