Szíven szúrta barátját a 17 éves Péter

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 02. 07:25
A nyílt utcán gyilkolta meg barátját a 17 éves B. Péter. A püspökladányi fiatalember háromszor – kétszer szíven– szúrta meg a 18 éves T. P. Józsefet. A vita egy lány miatt tört ki közöttük.
M. J.

A püspökladányi Hétvezér utcában két fiatalember összeveszett szerda délután. Lapunk helyszínen szerzett információ szerint a fiúk egy régi sérelem miatt vitatkoztak össze. A lapunknak nyilatkozó fiatal nő mindkét fiút jól ismerte.

Ő állítja, hogy egy lány miatt veszekedtek a srácok, a vita hevében Péter kést rántott és szíven szúrta Józsefet, majd utána még kétszer beledöfte barátjába a pengét.

– Józsi nagyon menő srác volt, bolondultak érte a lányok. Bárkinek elcsavarta a fejét, nehéz volt ellenállni neki. – mondta az ismerős a Borsnak.  Józsinak jó fizikuma volt, a helyszínről tovább is állt, de súlyos sérülései miatt nem jutott messzire. Még ott az utcában összeesett és meghalt.

A rendőrök forrónyomon, nagy erőkkel keresték az elkövetőt, és hamar el is fogták. A 17 éves fiatalember kihallgatása során elismerte a bűncselekményt, részletes beismerő vallomást tett. A zsaruk indítványozták B. Péter előzetes letartóztatását.

Püspökladányban tegnap látszólagos nyugalom volt, az utcákon rendőrautó cirkált. A helyiek vérbosszútól tartanak, de lapzártánkig rendőri intézkedésre nem került sor.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.