A maja naptár szerint idén december 21-én eljő a világvége. Ezt szinte naponta cáfolják, majd mások alátámasztják. A hisztéria elkerülése végett XVI. Benedek pápa is úgy érezte, kötelessége nyilatkozni és kommentálni az ítéletnappal kapcsolatos pletykákat. Az egyik vatikáni mise alatt nyugtatta a hívőket, hogy ne higgyenek a szóbeszédnek-
A Szentatya kitért arra, hogy amikor Jézus a tanítványainak azt mondta; „A Nap elhomályosul, a Hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrendülnek”, nem a világvégére gondolt – számolt be a The Guardian.
- Épp ellenkezőleg, azt akarja, hogy tanítványai a helyes úton járjanak minden nap, míg be nem lépnek az öröklétbe – mondta Benedek pápa és arra szólította fel a hívőket, hogy ne foglalkozzanak holmi dátumokkal és jóslatokkal.
Lezártak a Bugarach hegycsúcsot
Tilos lesz december végén megmászni a délnyugat-franciaországi Bugarach hegycsúcsot, amely a hiedelem szerint védelmet nyújt a decemberi világvége elől. A hatóságok így kívánják megakadályozni, hogy világvégehívők és kíváncsiskodók tömege árassza el a környéket.
- Az 1230 méter magas hegycsúcsra a világvége előtt és után három nappal is tilos lesz a felmenetel – közölte Aude megye prefektusa, Eric Freysselinard. Azt nem tette hozzá, miért kell valamit lezárva tartani a világvége után is…
A hegycsúcs lábánál álló, azonos nevű, 200 lelkes faluba vezető utakat mintegy száz rendőr és tűzoltó ellenőrzi majd. A település nyugalmát meglehetősen megzavarta az utóbbi időkben keletkezett sajátos hírneve. Freysselinard elmondta, hogy világvégében hívő emberekre, meghatározhatatlan létszámú kíváncsiskodóra és sok újságíróra számítanak.
A NASA szerint idén is elmaradt a világvége
A NASA saját honlapján válaszol azokra a kérdésekre, amelyek most több milliárd embert érdekelnek: valóban eljön a vég?
* 2012. december 21-én nem világvége lesz, csak téli napforduló. Több ezer tudós egyöntetűen azt állítja, semmi nem fenyegeti bolygónkat.
* Nibiru nem ütközik össze a Földdel, hiszen a létezése sem bizonyítható, illetve ez a jóslat eredetileg 2003-as dátummal jelent meg.
* Nincsen olyan különleges bolygóegyüttállás, amely hatással lenne a Földre. Csak a Hold és a Nap hat a bolygónkra a kérdéses időpontban.
* Nem lesz pólusváltás (sem) három-négy nap alatt, az ugyanis több száz év alatt zajlik le, és nem viseli meg az élővilágot.
* Napkitörések sem lesznek decemberben, ugyanis a legközelebbi 2013 májusában várható, és pont olyan intenzitású lesz, mint a korábbiak voltak.
* Nem lehet háromnapos sötétség, ugyanis nem létezik olyan bolygóegyüttállás, amikor a Földet teljesen leárnyékolják a Naprendszer bolygói.
* A nullsík egy ismeretlen fogalom a tudományban. A fősík ismert, azon a Naprendszer bolygói valóban áthaladnak, de csak 30 millió évente. Napra pontosan senki nem tudja megmondani, mikor lesz a következő.
* Nem jön meteor, főleg nem akkora, amely kipusztítaná az emberiséget. Több ezer csillagász nem téved.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.