Áldozattá vált a fekete özvegy


fekete özvegy
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 05. 10:00
Gyilkosság lett a nagy szerelem vége. Zs. Attila tudta, hogy Éva körül mindig zűrbe kerülnek a férfiak, mégis végzetesen beleszeretett az asszonyba. Ezúttal azonban a nő vált áldozattá.
Bencze Brigitta

Végzet Üresen áll Zs. Attila és élettársa, T. Éva háza a Békés megyei Medgyesbodzáson. A férfi ugyanis a múlt vasárnapi vita után ittasan, a kertben szíven szúrta szerelmét. A pár négy éve élt együtt. Az utcabeliek és a szomszédok szerint az utóbbi időben a portájuk vitáktól volt hangos.

– Mindennap tőlük harsogott az utca, már vártuk, mikor jön a rohangálás, üvöltözés – ingatja a fejét a pár egyik ismerőse. Szerintük voltak előjelei a tragédiának. Azt suttogják, Éva amolyan fekete özvegy volt, élettársai rendszerint pórul jártak.

– Az első férje szinte félőrült állapotban rakta ki Évát. A következő felakasztotta magát. A harmadik élettársa a börtönben végezte. Éreztük, hogy hamarosan Attilával is történni fog valami. A férfi pár napja kidobálta a ház elé az asszony cuccait. Végül persze visszafogadta, hiszen csak úgy, mint elődei, fülig szerelmes volt Évába – meséli a szomszéd.

Éva korábbi élettársa, Péter, aki börtönbe került, jó barátságban volt Attilával, együtt gyerekeskedtek. Pétert molesztálással vádolták, de többen kételkednek abban, hogy valóban elkövette azt. A faluban úgy tartják, lehet, hogy ártatlanul ült három és fél évet.


– Maradjunk annyiban, hogy egy ujjal se nyúltam gyerekekhez, főleg nem a nevelt lányomhoz! – szögezte le a Borsnak a férfi. – Mégsem haragudtam Évire, sem Attilára. Miután a börtönből kijöttem, megmaradt köztünk az udvarias viszony, többször kávéztunk együtt, segítettünk egymásnak a ház körül. Láttam, hogy Attila kezd kikészülni, s ebben Évának is szerepe volt. Javasoltam, hogy szakítsanak, de nem hallgatott rám, szerette Évát, ahogyan annak idején én is. De azt nem gondoltam, hogy ez lesz a vége.

Attila nagynénje szerint a férfi lassan tönkrement. 
– Jó fiú volt, nem volt agresszív. Évával azonban elindult a lejtőn. Tudtuk, hogy katasztrófa lesz a vége, ha együtt maradnak, de erre senki se számított – mondta a nagynéni. Attilának szándékos emberölésért kell majd felelnie a bíróságon.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.