Nehezen kap állást a pályakezdő

angol nyelvtudás
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 08. 14:00
Azok, akik nyáron kikerültek az iskolapadból és szeretnének elhelyezkedni, mostanra rádöbbentek: a végzettség kevés. De hol szerezzen gyakorlatot a pályakezdő, ha sehová sem veszik fel?
Forgács Renáta

Demjén Kitti két hónapja keres munkát spanyol nyelvtudással.

– Csapdahelyzetben vagyok, mert egyrészt a diplomámmal és a nyelvvizsgámmal túlképzettnek számítok, másrészt viszont szakmai gyakorlat híján sehol sem kellek. Az egyik nagy cégtől azzal küldtek el, hogy minimum 5 év gyakorlat után keressem újra őket. A spanyol mellé még megtanulok angolul, és utána külföldre megyek.

Egyre több fiatal hagyja el az országot, amin sajnos nem is lehet csodálkozni: több pályakezdő keres hiába munkát, mint egy évvel ezelőtt. A fiatalok között két és félszer több az állástalan, mint átlagosan.

– Akinek még diplomája sincs, az végképp nehéz helyzetben van – vélekedik dr. Ferkelt Balázs, a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) általános rektorhelyettese. – A válság miatt azonban felsőfokú végzettséggel is nehezebb lett elhelyezkedni.

A felvételi eljárás lebonyolítója, az Educatio Társadalmi Nonprofit Kft. által készített országos felmérés szerint a diplomás hallgatók átlagosan 4–5 hónapig keresnek munkát, mire el tudnak helyezkedni, de ez nagy eltéréseket mutat a képzettségtől függően. A legnehezebben a műszaki és agrár területeken lehet álláshoz jut - ni, míg leggyorsabban az orvosok és az egészségügyi diplomával rendelkezők helyezkednek el. Jobb eséllyel keresgél az, aki már hallgatóként munkatapasztalatot szerzett.

– Nálunk sokan a szakmai gyakorlatuk helyszínén rögtön munkába is állnak oklevelük megszerzését követően – mondta dr. Ferkelt Balázs, aki kiemelte: a pályakezdőktől nyelvtudást, kommunikációs készséget és az önálló munkavégzés képességét várják el a munkáltatók. A rektorhelyettes hozzátette: a BGF hallgatóinak egy része már a diploma megszerzésekor rendelkezik főállású munkaviszonnyal.

A friss diplomások nettó átlagjövedelme 159 ezer 790 forint, de ez is nagy szórást mutat végzettségtől függően. Informatikusokat, mérnököket keresnek leginkább manapság, utóbbiból is inkább csak a gépész- és a villamosmérnökök kelendők. Mezőfi Bengina állásközvetítőként csupa lelkes pályakezdővel találkozik.

– Céltudatosak, rugalmasak, gyorsan reagálnak a kihívásokra – dicséri őket. – Elsősorban felsőfokú végzettséggel rendelkezőket közvetítünk, a nyelvtudás elengedhetetlen. A felső korhatár 35 év, annál idősebbeket már nem nagyon akarnak foglalkoztatni – foglalja össze tapasztalatait. – A vállalkozásoknak olyan munkatársra van szükségük, akinek van már gyakorlata, talpraesett, önálló, de képes alkalmazkodni, beilleszkedni, és a munkájára koncentrálni.

Elsősorban a multinacionális nagyvállalatok kínálnak munkalehetőséget, tudtuk meg Hajdú Csongortól, a héten a Syma Csarnokban megrendezett legnagyobb hazai állásbörze főszervezőjétől.

– Kisvállalkozások idén sem képviseltették magukat. A multik feltétele a nyelvtudás és a szakmai gyakorlat. Az előbbi még csak-csak rendben van pályakezdőknél, de gyakorlatra nehéz szert tenni. Ezért azt tanácsolom, először ne a fizetést nézzék, hanem bármi áron szerezzenek legalább egy-két év gyakorlatot a szakmájukban. Megkérhetik majd munkájuk valódi ellenértékét akkor, amikor bizonyítottak.

 

Tíz százalékkal nőtt a fiatal munkanélküliek száma

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 54 500 pályakezdő álláskereső szerepel a nyilvántartásban. A frissen végzett munkanélküliek száma – éves összevetésben – a legnagyobb mértékben, 24 százalékkal Közép-Magyarországon emelkedett, az észak-magyarországi régióban figyelhető meg csökkenés.

Az elmúlt hónapban 92 százalékkal több pályakezdő regisztrált a munkaügyi központokban. A fiatalok beáramlását mutatja az is, hogy egy hónap alatt a 25 évesnél fiatalabb munkanélküliek száma több mint 10 százalékkal emelkedett, és hasonló mértékben növekedett a diplomás álláskeresőké is. A pályakezdők iskolai végzettség szerinti megoszlása azt mutatja, hogy 15 százalékuk legfeljebb 8 általános iskolát, több mint 22 százalékuk szakmunkásképzőt vagy szakiskolát, 28 százalékuk szakközépiskolát, 18 százalékuk gimnáziumot, 6 százalékuk technikumot végzett, és 11 százalékuk volt felsőfokú végzettségű.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.