Meglepő módon szerzi vissza pénzét a sírköves

sírkő
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 17. 22:30
Jó nagy síremléket rendelt egy brit család az elhunyt rokonainak, amit három éve nem állt szándékukban kifizetni. Andy Manuell elvitette a síremléket, úgy tűnik, egyedül ez hozta meg a fizetési szándékot.
Bors

Egy angol család dupla síremléket rendelt rokonainak, ami el is készült a kért időpontra. A brit sírfaragó korábban is készített már a családnak sírkövet, így eszébe se jutott, hogy élete legnagyobb és legdrágább munkáját soha nem fogják kifizetni – írja a Daily Mail.

„Andy a világ legkedvesebb fickója, úgy gondolom, minden lehetőséget megadott a családnak arra, hogy rendezzék az adósságukat, mielőtt elvitette volna a síremléket” – mondta az egyik kollégája, aki azt is kiemelte, mielőtt kimaratta volna a földből a mestermunkát a szakember, tájékoztatta a családot a tervéről, sőt, még két hónapot adott a tartózás rendezésére.

A család három éve fogadta el a 10 ezer fontos - 3.5 millió forintos az árajánlatot – a síremlékre, Andy Manuell azóta várt a pénzére. Ahhoz ne menjen tönkre a vállalkozása még a megtakarításaihoz is hozzá kellett nyúlnia. Miután a család szembesült azzal, hogy volt sírkő, nincs sírkő állítólag megígérték, hogy fizetnek. A kőfaragó azonban csak akkor adja vissza a síremléket, ha az elszállítás és visszahelyezés költségeit is állja a kiscsalád.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.