A száz éve elsüllyedt Titanic tragédiája ma is a tengerkutatók nagy témája. Az okokról rengeteg elmélet született, amelyek többnyire műszaki hiányosságokról szóltak. A legújabb elmélet emberi mulasztást feltételez: a kapitányét.
Az 1912 áprilisában elsüllyedt legendás óceánjáró, a Titanic kapitánya megbukott a navigálási teszten – állítja egy angol történész. Tony Robinson és kutatócsapata úgy vélik, hogy a Titanic elsüllyedéséért felelős Smith kapitány vizsgáinak első körében azért bukott meg, mert parancsnoki képességei nem voltak megfelelőek. Edward John Smith 1888 februárjában kapta meg mesterigazolványát. A férfi egyike kora volt legismertebb hajóskapitányainak, akik a mesteri minősítésüket 1850–1927 között szerezték meg. A fellelt iratokból azonban kiderült: a tengeri farkas a vizsgákon egyáltalán nem volt meggyőző. Különösen a navigációs képessége hagyott sok kívánnivalót maga után, ennek ellenére a minősítést megkapta.
– Köszönhette ezt elsősorban tiszteletreméltó rutinjának, a tengeren eltöltött hosszú éveknek és a fegyelmezettségének, de semmiképpen sem a hozzáértésének – derítette ki Robinson.
De fény derült másra is: a viktoriánus kori Angliában hatalmas méreteket öltött a hajókon a részegeskedés és garázdálkodás, s hogy mindezt visszaszorítsák, a brit hatóságok a 19. század második felétől kötelezően előírt vizsgálatoknak vetették alá a matrózokat és a kapitányokat.
A tengerészeknél végzett vizsgálatok célja a tapasztalatuk, hozzáállásuk tesztelése és a józanságuk bizonyítása volt. Tony Robinson Smith kapitány ezen a teszten is megbukott volna, hisz a tengerészek között közszájon forgott, hogy a hajóparancsnok zugivó. A kabinjában mindig volt hordónyi rum és whisky. Vagyis kapitány semmiképpen sem lehetett volna, az ellenőrzés alól azonban – egyelőre nem tudják a kutatók, miképpen – ki tudott bújni.
A történész kiemelte: a 19. század közepén igen nagy problémát jelentett Nagy-Britannia kereskedelmi flottájában, hogy a tengerészek zömének lényegében nem volt egy józan pillanata sem.
– Azonban mindezt meg lehet érteni, hiszen évekig távol voltak otthonaiktól, a hajón pedig semmit sem lehetett csinálni. A víz hamar elfogyott, az alkohol viszont tartósan fogyasztható maradt, így természetes, hogy lényegesen több rumot ittak, mint a szárazföldön – tette hozzá a kutató.
A tengerészek a század folyamán egyre több pénzt kerestek, s növekvő béreik jelentős részét alkoholra költötték. Az 1800-as évek elején az orvosok már valós társadalmi problémaként tekintettek a kérdésre; feljegyzéseik szerint nem egy tengerész volt folyamatosan ittas akár tíz napig is. Így a viktoriánus kori vizsgálatok kezdetben arra irányultak, hogy legalább a több tonna rakományért és több tucatnyi emberéletért felelős kapitányok legyenek józanok.
Amennyiben egy kapitány mesterminősítést szerzett, bizonyította, hogy alkalmas a szolgálatra. Az 1850-es régészeti törvény bevezetését követően már a matrózoknak is vizsgálatokon kellett átesniük. A jogszabály kimondta: alkoholos befolyásoltság és rossz magaviselet esetén nem adható ki tanúsítvány.
