Történelmet írt harmadik helyezésével a 23 éves Horváth Kitti: először állt magyar a dobogón a híres OMC Hairworldön, a világ legnagyobb fodrász- és sminkversenyén.
– Édesapám, nagymamám, mostohaanyám és az ő édesanyja is fodrász, így voltaképp a szépségiparban nőttem fel – mosolyog Kitti. – Én kozmetikus lettem, de abban maximalista vagyok.
Mindent föltettem erre a versenyre: felmondtam a munkahelyemen, napi hat-hét órát gyakoroltam. A legkisebb hiba esetén újrakezdtem a festést. A legjobb kellékekkel és modellekkel dolgoztam.
Kitti 24 órán keresztül sminkelt a versenyen. A mezőny nagyon kemény volt, a hibátlanok között kellett kitűnni. Végül Kitti harmadik lett, de máris a jövőt tervezi: – Gyakran dolgozom együtt édesapámmal, megvan az összhang köztünk. Szeretnék indulni a 2014-es frankfurti megmérettetésen is. Úgy érzem, ez még csak a kezdet, egy igazi sminkes élete végéig tanul.
Akárcsak az igazi körömépítő: a 30 éves Darabos Évinek tizedmilliméterre pontosan kellett dolgoznia ahhoz, hogy a dobogó legfelső fokára állhasson a londoni Nailympics versenyen. Ő maga fizette a 130 ezer forintos nevezési díjat, az útiköltséget, sőt még modellje szállásdíját is, de megérte: nyert az épített porcelán kategóriában.
Versenyszámában az a cél, hogy a körömre az ujjakhoz hosszban arányos és a két kéz megfelelő ujjain tizedmilliméterre egyforma porcelán kerüljön, adott idő, két és fél óra alatt. Ehhez finom kezű, vékony ujjú modellre van szükség.
– Vannak néha furcsa esetek – meséli a lány. – Egy hölgy például azt kérte, elutazott kedvese hajszálait építsem a körmébe. Egy másik vendégemnek gyönyörű, hosszú, díszes körmöket készítettem, de amikor a bankautomatából pénzt akart kivenni, hogy fizessen, nem tudta elvenni a kártyáját a szokatlan körmei miatt, ezért a gép behúzta.
Amikor Évi hazaért a verseny után, a budapesti repülőtéren a vámos megkérdezte, mit hozott. – Mondtam, hogy győzelmi kupát a Körömolimpiáról, mire visszakérdezett, mivel tudtam nyerni az Örömolimpián.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.