Aktuális

Csoda, hogy még él a világ legszerencsétlenebb kutyája - megrázó fotó

Bors

Létrehozva: 2012.10.05.

Egy hétéves chihuahua bátran indulhat a világ legszerencsétlenebb kutyája címért, hiszen négy éven belül kétszer élt túl brutális rókatámadást. Az első alkalommal elvesztette az egyik szemét, most pedig még kétséges még az is, hogy valaha újra lábra tud még állni.

Pepe, a hétéves jószág kemény éveket tudhat magam mögött: a kiskutya négy éven belül kétszer menekült meg a halál torkából, maradandó sérülései viszont arról tanúskodnak: nem a szerencse fia. Az apró testű, két és fél kilós kutyát először 2008-ban támadta meg egy róka. Csodával határos módon túlélte a támadást, azonban fél szemére megvakult – írta meg a Daily Mail.

Gazdája, Vicky Neophytou, mai napig könnyekkel küszködve emlékszik vissza a történtekre. Elmondása szerint, mikor kiment a kertjébe, akkor látta meg, hogy Pepét a szó szoros értelmében éppen szétmarcangolja egy róka. Azonnal kiabálni kezdett, amitől a vadállat elszaladt, maga mögött hagyva a félholt kiskutyát. Az asszony azonnal állatorvoshoz vitte, ahol több órán keresztül küzdöttek az életéért. Végül Pepe hazatérhetett, azonban bal szemét elvesztette a támadás során.

Pepe a rókák kedvence

Négy nyugalmas év telt el a vérfagyasztó eset után. Azonban a héten a kiskutya ismét halál közeli állapotba került, ugyanis a kertbe megint beszabadult egy róka. Neophytou a riportereknek elmondta, mikor észrevette, hogy ismét vérben úszik a kiskutyáját, azt hitte, rosszul lát. De hamar összeszedte magát és kórházba szállította a bajba esett állatot.

Azonban meglepő módon a kutya ezt is túlélte. Pepének ez alkalommal egyik lába és hat bordája tört el és súlyos belső sérüléseket szenvedett. Az állatorvos még mindig megfigyelés alatt tartja, hiszen egyelőre még kétséges, hogy az állat lába újra egészséges lesz-e. Ennek ellenére a riportereknek elmondta, csoda, hogy Pepe túlélt nemcsak egy, hanem két brutális rókatámadást is.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek