17 év elteltével is köszöni életét Erika

élődonoros műtét
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 10. 16:00
Horváth Erika volt az első az országban, akinek agyhalott élő donorból vett billentyűvel pótolták működésképtelen szívbillentyűjét 1995. november 2-án. Most, 17 évvel később elkísértük egykori orvosai egyikéhez, dr. Hegedűs Zoltánhoz Szegedre.
V. Kerekes Ferenc

A Dr. Szentgyörgyi Albert Orvostudományi Egyetem Szívsebészeti Klinikáján vállalkoztak először arra, hogy úgynevezett Donald Ross technikával hajtsanak végre szívbillentyű-beültetést. Az akkor 18 esztendős Horváth Erika gyerekkora óta küzdött szívproblémákkal, állapota egyre súlyosabbra fordult. Dr. Szécsi János meghívására érkezett hazánkba dr. Wiliem Dainen, az ő vezetésével három magyar orvos végezte a műtétet: Szécsi mellett dr. Szolnoki Jenő és dr. Hegedűs Zoltán asszisztált.

– Azért volt fontos az élődonoros műtét, mivel Erika még nagyon fiatal volt, és így a beültetett szerv a műbillentyűkkel ellentétben együtt nőhetett a szervezetével – mondta Hegedűs doktor, aki örömmel látta viszont egykori betegét.

Erikának azóta sem kell gyógyszert szednie, jól van, férjhez ment, és teljes életet él.

Ez a műtéttípus azóta már nem ritka, és az egykor nyolc órán át tartó beavatkozást ma feleannyi idő alatt elvégzik. A gyógyulási arány jó, az eljárás beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.