Tizenhárom méter hosszú és 1200 kilogramm az az óriási szobor, amivel a repteret díszítették Wellingtonban. Az óriási alkotás Gollamot, a Gyűrűk ura furcsa karakterét ábrázolja, miközben halat próbál fogni a puszta kezével. A zsákmányok sem aprócskák, egyenként négyméteresek.
A terminálon tartózkodó utasok pedig alattuk várakozhatnak, vagy éppen ehetnek valamit. Gollam ezzel a szöveggel várja az utasokat: üdvözöljük Középfölde közepén, ezzel utalva arra, hogy Új-Zélandon forgatták a fantasy filmváltozatát.
– Az első és az utolsó benyomás, ami a mi vidékünkön éri az utasokat, azt itt kapják a reptéren, ezért nem mindegy, mit látnak – mondta Steve Sanderson, a légikikötő vezetője. – Mindenkit lenyűgöz a látvány. A látogatók elsétálhatnak Gollam és a halak alatt. Olyan érzés, mintha az ember velük együtt bent lenne egy áramlatban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.