Wioletta Rosian imádta a kalandokat, szenvedélye a bázisugrás volt. Négy hónapos terhesen belátta, hogy szünetet kell tartania, ám még egy „búcsúugrásra” vállalkozott. Ez lett a veszte.
Barátja szeme láttára halt szörnyet egy 37 éves svéd kismama a svájci Lauterbrunnen-völgyben. Wioletta Rosian négy hónapos terhesen utoljára akart ugrani, ernyője azonban cserbenhagyta, bárhogy küzdött vele, nem nyílt ki.
– Csodálatos, életerős lány volt. Mindig halálra rémültem, amikor extrém sportot űzött, folyton a legrosszabbra számítottam. Amikor megtudtam, hogy még egy utolsót akar ugrani, könyörögtem, hogy ne tegye. Elviselhetetlen veszteség ért, hiszen nemsokára nagymama lettem volna, az unokámat sem láthatom meg soha – mondta a meggyötört édesanya, Halina Zaniewska.
Wioletta tizenkilenc éves korában kezdte el az extrém sportot, sokszor ugrott le hidakról, sziklákról és épületek tetejéről, élete szerves részévé vált az adrenalin.
– Olyankor érzem, hogy élek, amikor ugrom. A normális életet unalmasnak tartom. Tudom, hogy a halál mindig kísért, de csak egy bizonyos időnk van ezen a bolygón – nyilatkozta még halála előtt az egyik svájci televíziónak.
A búcsú súlyos tragédiába torkollott, Wioletta egy ideig kétségbeesetten küzdött az életéért, majd elfogadta sorsát, és kitárt karokkal zuhant a mélybe.
