Betöréses lopásokért tízéves börtönbüntetését tölti az a férfi, aki kulcsszereplővé léphet elő a Balla-ügyben. A bűnözői életmódot folytató D. Lajos a fél életét börtönben töltötte, Balla Irma megölése idején – 2007 húsvétján – azonban éppen szabadlábon volt, és a képviselőnő lakásának szomszédságában található telken dolgozott. A férfi komolyan képbe került lehetséges elkövetőként, sőt, 2009 júniusában kétszer is beismerő vallomást tett. Ezeket később visszavonta, így a bíróság már nem vizsgálta szerepét, helyette Schönstein Sándort, a képviselőnő fiát vádolja a gyilkosság elkövetésével.
A Schönsteint védő dr. Magyar György indítványára azonban tegnapra beidézték D. Lajost. A férfi azt állította, hogy a nyomozók furcsa alkut ajánlottak neki 2009-ben. Az akkor már ismét börtönben ülő D. Lajosnak felajánlották, hogy amennyiben beismeri a gyilkosságot, három napra eltávozhat a fegyintézetből. A férfi hajlott is az alkura, a szerelmével akarta eltölteni a hosszú hétvégét. D. Lajos egyben hozzátette: az egyezkedésnél jelen volt Gulyásné Birinyi Ildikó ügyésznő is, aki most a vádat képviseli a Balla-ügyben.
Mindazonáltal D. Lajos tegnap is pontos leírást tudott adni Balla Irma lakásáról, a szobák és a bennük található tárgyak elhelyezkedéséről, miközben kijelentette, hogy sosem járt bent, csak a szomszédból, az ablakon benézve látta a lakást. Éppen ezért Magyar György indítványozta, hogy D. Lajost helyszíni meghallgatásnak is vessék alá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.