Szégyenében exanyósának adta veséjét

ex-férj
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 22. 14:30
A 42 éves Erica Arsenault amint megtudta, hogy exanyósa élete múlik azon, hogy találnak-e neki vesét, rögtön felajánlotta az övét.
Bors

Erica akkor már több mint nyolc éve elvált férjétől, így nem lett volna kötelessége a 73 éves Dorothy Wolferseder segítségére sietni, ő azonban megtette, írja a Daily Mail brit napilap. Odaadta a veséjét, a műtét sikeres volt, és exanyósa új életet kapott. Erica azonban nem önzetlenségből, hanem bűnbánatból cselekedett, mert lelkiismeret-furdalása volt amiatt, hogy rosszul bánt egykori anyósa fiával, a volt férjével, Scott-tal, a 49 éves rendőrnyomozóval.

- A fájdalom, amit okozott, nem csak engem, hanem a két fiunkat és az anyámat is érintette. Így tette jóvá - mondta az exférj, aki nem beszélt a szakítás okairól, csak annyit árult el, hogy a felesége hagyta őt el.

- Tudjuk, hogy ki hibázott - tette hozzá Scott, aki azt is bevallotta, hogy nyilván ő sem volt tökéletes férj.  - Amikor megtudtuk, hogy anyu mire készül, megdöbbentünk. Mindenki megdöbbent - mondták az asszony fiai, akik most már 17 és 18 évesek.

Erica időközben újraházasodott, és ebből a kapcsolatból van egy négy éves fia, de bármi is történt a múltban, mindig jó kapcsolatban maradt exférje édesanyjával és két nővérével. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.