Az Országházban, Kovács Zoltán államtitkár részvételével jelentették be az ország tortájára kiírt pályázat idei győztesét, sőt, győzteseit. Az RTL Klub műsorvezetőjének, Erős Antóniának az alapítványával együttműködve ugyanis külön pályázatot írt ki a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete cukormentes tortára is.
Az ország tortája a Veszprémi Kokó Cukrászda mesterének, Pintér Zsoltnak az alkotása, a könnyed ízvilágú, Szabolcsi almatorta mákkal nevű specialitás lett. A cukormentes sütemények versenyét Zila László nyerte, kreációja a Cukormentes almatorta egressel nevet viseli.
A mohácsi Szekeres Károly cukrászmester a Borsnak kijelentette: ez a győztes alkotás is nagyszerű. – Íme, egy újabb bizonyíték arra, hogy cukormentes torta is lehet fenséges.
Az ország tortáinak receptje alapján már dolgoznak a mesterek, hogy augusztus 19-én és 20-án 25 ezer szeletet szolgálhassanak fel a budapesti Bem térnél, a Magyar ízek utcája elnevezésű rendezvényen. A cukormentes változatból itt hatezer szelet vár gazdára, de az ország 100-150 cukrászdájában szintén megkóstolhatók lesznek a győztes édességek. A Bors megtudta: egy-egy szeletet mindkét fajtából 500 forint körüli áron kínálnak majd.
A cukormentes almatorta útja egyébként nem volt zökkenőmentes. – Egy sajnálatos elütés miatt a cukrászoknak küldött receptbe az édesítőszer-adag tízszerese került, így korrigálásra és persze újabb levélre volt szükség – mesélte a Borsnak Pataki János, az ipartestület elnöke, aki igyekszik mindenkit megnyugtatni.
– Az augusztus 19-én és 20-án feltálalt az Ország Cukormentes Tortája természetesen a helyes és biztonságos recept szerint készül. Ráadásul azoknak is érdemes kísérletet tennie vele, akik nem cukorbetegek, s eddig ódzkodtak az effajta finomságtól. Bizton állíthatom, kellemes meglepetésben lesz részük! – bátorít a szakember.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.