Nem lesz hajózható a Duna

hajózás
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 16. 15:00
A Duna jelenleg még hajózható, de a tartós szárazság miatt rohamosan romlik a helyzet, és ha így megy tovább, szeptember közepére leállnak a teherszállító hajók a Magyar Hajózási Országos Szövetség (MAHOSZ) elnöke szerint.
MTI

 

Egyre gyakrabban jönnek a figyelmeztető jelek, hogy oda kell figyelni a Dunára - nem elsősorban a hajózás miatt, amely csak a haszonélvezője a folyónak, hanem előbb-utóbb az ivóvíz szempontjából lesz lényeges ez a kérdés. Magyarországon szükség lenne a nagymarosi és a másik két meg nem épült vízlépcsőre, amelyekkel kiszámíthatóbb lenne a vízjárás.

Most még folyik a hajózás, de a hajók kisebb merülése érdekében már csak könnyítésekkel, ami plusz költséget jelent az áru átrakása miatt - fejtette ki Szalma Botond szerdán az MTI érdeklődésére. Hozzátette, hogy ha sokat veszít a hajó a merülésből, akkor egy idő után gazdaságtalanná válik a hajózás, mert nem térül meg az üzemanyag, illetve a személyzet költsége. Tíz centiméterenként 80-100 tonna áru vész el, azaz ennyivel kevesebbet lehet berakni.

Az Al-Duna most még jól járható, de a német szakaszon egyre rosszabb a helyzet, és elképzelhető, hogy két hét múlva már nem tudnak a hajók onnan elindulni, így leállhat a vízi szállítás. A probléma ugyanúgy érinti Szlovákiát, ahogyan Magyarországot.

Ha továbbra is tartós lesz a meleg, és nem esik eső a vízgyűjtő területeken - Ausztriában, Németországban - akkor veszélybe kerülhet a turista hajók közlekedése is. Ezek merülése azonban alacsonyabb, mint a teherszállító uszályoké, így egyelőre biztonsággal közlekednek.

A Budapesti Közlekedési Központ kedden közölte, hogy a Duna folyamatos apadása, valamint alacsony vízállása miatt szerdától bizonytalan ideig nem közlekednek egyes hajójáratok Budapesten, illetve néhány kikötőnél nem kötnek ki.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.