Elfogása közben kiugrott az ablakon a veszélyes késelő

elfogás
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 15. 21:00
Székesfehérváron találta meg a rendőrség szerda délután azt a férfit, aki kedd reggel Monoron késsel súlyosan megsebesítette volt barátnőjét, majd elmenekült; gyilkossági kísérlet miatt indult eljárás ellene - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Bors, MTI

Kovács Viktória elmondta, hogy a Pest megyei nyomozók jelzése alapján a székesfehérvári rendőrök ellenőrizték a gyanúsított egyik lehetséges tartózkodási helyét, és ott meg is találták a 31 éves férfit.

Amikor észrevette, hogy rajtaütöttek, menekülni próbált, és kiugrott a harmadik emeletről, lábtöréssel szállították kórházba. A férfit őrizetbe vették, de még nem hallgatták ki, folytatódik a gyilkossági kísérlet miatt ellene indított eljárás.

Kovács Viktória korábbi közlése szerint az ön- és közveszélyes, budapesti férfi kedd reggel több kést is használva - feltehetően szerelemféltésből - megtámadta és súlyosan megsebesítette korábbi barátnőjét, egy 18 éves monori nőt. A dulakodás az utcán folytatódott, ott az egyik szomszéd lépett közbe; neki köszönhető, hogy nem történt tragédia. A késelő férfi elmenekült, a lányt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrség fotóval ellátott körözést tett közzé honlapján, és a lakosság segítségét kérte, ezt követően bukkantak a támadó nyomára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.