Verseny Messze földön híres Heves megye két apró települése, Hort és Csány. Ugyanis mindkét falu neves és keresett dinnyenagyhatalom. Büszkén hirdeti mindkét község: az ő portékájuknál nincs finomabb az országban.
A horti Sisa Sándor a tökéletes érleltségre esküszik. – A tökéletes dinnye ismérve, hogy ne legyen sem túl érett, sem nyers – véli a férfi. – Amiket kamionon hoznak be, és ott érik pirosra, sosem lesz olyan ízű, mint egy tájjelegű. A titok, hogy 95 százalékos érettségnél kell kivinni, mert akkor lesz pont jó. Errefelé nagyon jók a földek – meséli. Hozzáteszi, a dinnyetermelés nagyon visszaesett, igaz, már a konkurencia sem a régi.– Régen versenyzünk a csányiakkal, hogy kinek jobb a gyümölcse, 1955 óta termesztünk dinnyét, de egyre többen hagyják abba. Mi is családilag csináljuk.
Hasonlóan régen nyomja az ipart Hermann Tibor is.– Ekkora voltam, amikor már dinnyét árultunk – mutat a föld felé nevetve. –Én mindig úgy tanultam az öregektől, hogy a vékony héjú, 7–12 kiló közti dinnye a tökéletes. Ehhez is tartom magam. Sajnos idén a kevés, de hirtelen eső nem tett jót, megvastagította a héját.
Bár Horton még javában tombol a dinnyeszezon, a nagy rivális, Csány kertjei alatt már nem találkozni dinnyéssel.– A szezon lecsengett, már kiárusítottuk az összes dinnyét – helyesel Meggyes Milán, aki exportra termel: Litvániába és Lengyelországba is küldi a portékáját. – A csányi dinnye azért híres, mert gyakran váltogatják a földeket a termelők, a dinnyeszüret lezárul augusztus elején, akkor még pont jó, onnantól már túlérett lesz. A terület másik legfőbb dinnyetermelője, Fentor László. – A talaj nagyon jó, a homok pedig meleg, ezért ideális a dinnyénk – jelenti ki a férfi, aki különleges, tökbe oltott eljárással termeszt.
– Egyre többen hagyják abba, mert a termelési költsége óriási, és nem hozza vissza az árát, bár a csányi dinnye még híres, többen is keresik. Vannak olyan visszajáró vevőim, akik csak ezért jönnek le hetente.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.