Büntetéséből még két év négy hónap van hátra. Az ügyvédnő már korábban többször benyújtott perújítási kérelmet, de a bíróság mindig lesöpörte azt.
– A Fővárosi Törvényszék elutasította a második perújítási kérelmet is, amivel szemben fellebbezéssel éltünk. Az ítélőtábla ez alapján változtatta meg a törvényszék határozatát és rendelte el a perújítást – magyarázta az ügyvédnő.
Hogy ez mit jelent? Azt, hogy olyan új bizonyítékot tártak a bíróság elé, amely megkérdőjelezi Farkas Péter bűnösségét.
– Nem szokványos, hogy a vádlottnak kelljen bizonyítania ártatlanságát – folytatta az ügyvédnő. – Egy műszaki szakértői véleményt csatoltunk be, mivel korábban a bíróság nem tartotta szükségesnek szakértő kirendelését.
Pelle Andrea emlékeztet: Farkas vallomása szerint a drogtanyaként felszámolt XVII. kerületi ingatlant hűtőháznak, illetve faszárítónak szánta. A bíróság viszont úgy ítélte meg, hogy a ház műszaki paraméterei miatt alkalmatlan erre. Most azonban a műszaki szakértő kimondta: ez nem igaz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.