Kétesztendős kislány az új Mozart

Mozart
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 19. 12:30
A kétesztendős Lavinia Ramirez még csak hat hete tanul zongorázni, és akik hallották játszani, egytől egyig ámulatba estek.
Bors

 

A csöppség, aki az angliai Devon városában lakik, kétszáz fős közönség előtt hibátlanul játszotta el a Mary kicsi báránya című dalt a helyi templomban, ami az ő korában nagyon nagy teljesítmény.

– Rendkívüli dolog, hogy Lavinia ennyi idősen hiba nélkül játszik a zongorán. Egy átlagos gyerek az ő korában nem csinálja azt, amire utasítják, a zenetanuláshoz pedig nagy önuralom szükséges. A legtöbb kétéves csak püföli a zongorát, nem figyeli, milyen hangok jönnek ki a hangszerből, amikor leüti a billentyűt, és előbb-utóbb elunja magát – méltatta tanítványát Matej Lehocky, aki szerint a kis Ramirez a legjobb a korosztályban. A kislány szülei nem játszanak semmilyen hangszeren, Lavinia állt elő az ötlettel, hogy szeretne megtanulni zongorázni.

– Tavaly karácsonyra kapott tőlünk egy játék zongorát. Hamar rájöttünk, hogy nagyon tehetséges, és megkérdeztük tőle, szeretne-e megtanulni igazin játszani. Lavinia azt felelte, igen, és idén vettünk neki egy Offenbach zongorát – tette hozzá a pici édesanyja, Jenna Ramirez.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.