Homofóbok támadtak meg egy leszbikus nőt

bűncselekmény
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 24. 22:30
Három maszkot viselő férfi tört be egy leszbikus nőnek a lakásába. Megkötözték és a testére, valamint lakásának falára homofób üzeneteket véstek Lincolnban.
Bors

A brutális bűncselekményt elkövetők késsel vésték fel üzenetüket egy nőre, aki nyíltan felvállalta homoszexualitását. Azt az információt, hogy mit írtak pontosan az áldozatra a lincolni rendőrség nem közölte - tudósított a Daily Mail.

A késelést követően a nő szinte sokkos állapotban vánszorgott át az egyik szomszédhoz, állítólag teljesen össze volt zavarodva. Meztelen volt és dőlt belőle a vér. A hasán és a karján is összeszúrkálták - mesélte a riportereknek a szomszéd 68 éves Linda Rappl, aki azonnal értesítette a mentőket és a rendőrséget.

Az eset kapcsán több, mint 500-an gyűltek össze - leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek egyaránt -, azon a megemlékezésen, amelyet vasárnap este tartottak, hogy kifejezzék tíltakozásukat.

Chris Beutler polgármester szintén együttérzését fejezte ki. "A hatóságokkal együttműködve mindent megteszünk azért, hogy az ehhez hasonló diszkriminatív bűncselekményeket visszaszorítsuk a jövőben" - mondta. Jelenleg több nyomozó is dolgozik az ügyön, de egyenlőre, nem árultak el további információkat a tettesekről.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.