Baracknyi jégdarabok hullottak északon

eső
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 09. 20:00
Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét érintette legsúlyosabban a hétfő délutáni vihar. Az égből felváltva hullott alá a sárgabaracknyi jég és az özönvízszerű eső. A közel 80 kilométeres szél mellett pedig a villámok is puszítottak.
Bors

Fakidőlés, tűz, özönvíz – mintha csak a végítélet napja köszöntött volna be hétfő délután Magyarország észak-, észak-keleti részén. A tűzoltóságokon folyamatosan égtek a vonalak. Az ország különböző részein kértek segítséget az emberek.

– Domoszlón villámcsapás következtében kigyulladt egy irodaház villanyórája. A lángokat a helyben dolgozók fékezték meg, majd a tűzoltók vízsugárral hűtötték a felmelegedett épületrészeket – mondta el Antal Erika, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-nek. Jellemzően fakidőlésekhez, elárasztott lakásokhoz, és elsodort autókhoz riasztották a tűzoltókat.

Salgótarjánban délután háromnegyed háromkor kezdődött a pusztítás: előbb jég hullott, utána pedig úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntenék. Ózdon rövid idő alatt 34-ről 19 Celsius-fokra csökkent a levegő hőmérséklete. Gyöngyösön egy ötméteres fa dőlt egy épületre, a tűzoltók láncfűrésszel darabolták fel a törzset. A károk felmérése jelenleg is tart. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.