13 mellműtéten estek át a Marshall lányok

szilikon
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 04. 12:30
Mellben aligha akad erősebb a brit Marshall családnál a szigetországban. A família öt nőtagjának kebeleit eddig háromliternyi szilikonnal tuningolták fel a plasztikai sebészek.
Bors

A Marshall család matriarchája, az ötvenhárom éves Chantal négyszer műttette meg a mellét, ennek köszönhetően már 70D-s melltartót hord. A különös famíliában egyetlen alma sem esett messze a fájától. Legidősebb lányának, a harmincesztendős Emmának három operáció után sikerült elérnie anyja kebelméretét, ugyanennyi beavatkozással a huszonhét éves Terri pedig 75F-esre fújatta fel keblét.

Egy évvel fiatalabb húga, Tara 75C-s kosarat visel, a nála öt évvel fiatalabb Ripley pedig 70B-set. Összesen csaknem háromliternyi szilikont tömtek a Marshall lányok kebleibe tizenhárom operáció során. Egyedül az iskolás Britney nem feküdt kés alá, de amint kijárja a sulit, ő is folytatja a családi hagyományt.

– Felnéz a nővéreire, már érdeklődik a műtétekről, és mi készségesen mesélünk róla. Jelenleg jelentéktelenek a cickói, de ez csak átmeneti állapot –magyarázta a The Sunnak Chantal. – Odavagyok a lányaim kinézetéért, és tudom, hogy Britney hasonlítani akar rájuk. Boldoggá tesz a gondolat, hogy egy szép napon mind a hatan ugyanolyan csodálatosak leszünk – tette hozzá az anya.

A tizennégy éves Britney állítólag jó tanuló, éleseszű lányka, mégis a külsejével akar érvényesülni: haját már szőkére festette, ráadásul rengeteg sminket és barnítókrémet ken magára. A szilikonimádó anyának négy fia is van. Először éppen azért vállalkozott a plasztikai beavatkozásra, mert a szülésektől megereszkedett a keble.

– Jobbá tette az életemet, most úgy nézek ki, mint Katie Price. A mellem miatt csodálatosnak érzem magam, vérbeli divatmaca vagyok. Olyan, mintha újra tinilány lennék – tette hozzá a gyerekek édesapjától elvált Chantal. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.