Okostelefon után, itt az "okoskút"

tudomány
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 10. 16:00
A mobiltelefonoknak köszönhetően Afrika-szerte javulhat a vízellátás az isten háta mögötti településeken. A nyomós kutakba épített érzékelő ugyanis mobilra küldött üzenettel tájékoztatja a szakembereket a kutak állapotáról.
MTI

Százmilliók függnek a pumpás kutak által szolgáltatott víztől az afrikai kontinensen. A becslések szerint azonban a kutak harmada bármelyik pillanatban felmondhatja a szolgálatot, és ha ez egy távoli vidéken történik, akár egy hónapba is telhet a javítás.

A BBC online hírszolgáltató egy új brit eljárásról adott hírt, amelynek segítségével megoldható a súlyos probléma. Az Oxford Egyetem kutatóinak az adta az ötletet, hogy az utóbbi években hatalmas fejlődés ment végbe az afrikai mobilhálózat terén. A statisztika szerint a Szaharától délre eső országokban többen rendelkeznek mobiltelefonnal, mint amennyien jó minőségű vízhez jutnak. A kutatók tehát egy olyan rendszert dolgoztak ki, amelynek révén a pumpás kutakba épített érzékelő pontos adatokat küld a kút állapotáról egy központba. Ily módon nyomban észlelhető a meghibásodás, és jelentősen lerövidülhet a javítás.

Az elkövetkező egy hónapban Kenya 70 falujában alakítják "okoskúttá" a helyi pumpás kutat az érzékelő beépítésével. A kísérletet a brit Nemzetközi Fejlesztési Hivatal (DfID) finanszírozza.

Mint az oxfordi kutatók vezetője, Rob Hope elmondta: azt célozták meg, hogy a hibákat 24 óra alatt ki lehessen javítani. A lerobbanás oka ugyanis nyolcvan százalékban valami apróbb hiba, például a tömítést kell kicserélni, amit egy szerelő a helyszínen könnyen megoldhat - tette hozzá.

Hope arról is beszámolt, hogy végső soron odáig akarnak eljutni, hogy előre meg lehessen látni a hibát, és azt még az előtt orvosolni lehessen, mielőtt a kút felmondaná a szolgálatot - írta a bbc.co.uk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.