Mind a négy West Balkán-vádlott börtönbe megy

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 27. 12:20
Ítéletet hoztak a West Balkán-ügyben: Sz. Győzőt, K. Tamást, Cs. Józsefet, illetve H. Istvánt bűnösnek találták halálos tömegszerencsétlenséget eredményező, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésben.
Bors

 

Két év 8 hónap fogházra ítélték a West Balkán-ügy vádlottjait. Az ügyészség négy embert - Sz. Győzőt a szórakozóhely egyik tulajdonosát és ügyvezetőjét valamint K. Tamást és Cs. Józsefet, a szervezőket, illetve H. Istvánt a West-Balkán biztonsági őreinek főnökét - vádolta halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel.

Mint ismeretes, tavaly január 15-én három fiatal lány halt meg a budapesti Nyugati téren, a Skála Metró épületében lévő - azóta bezárt - szórakozóhelyen. Az érdeklődés akkora volt, hogy este tízre háromezer ember zsúfolódott be a szórakozóhelyre, ahol a szintek közt egyetlen lépcsőn lehetett közlekedni. Ezen a lépcsőn történt a tragédia: az áldozatok a tolongásban elestek, és a tömeg nyomásától megfulladtak, tucatnyian pedig megsérültek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.