Megvalósul Steve Jobs álma

álom
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 03. 18:00
Steve Jobs meghalt, de álma megvalósul. Az Apple atyja álmodta meg cége székháza mellé a csillogó, kör alakú, futurisztikus kutatási központot, amelynek megépítésére immár engedélyt is kap az óriáscég.
M. G.

 

Pontosan tizenegy éve fordult kérelmével az Apple székhelyén először az 58 ezer lakosú kaliforniai Cupertino városatyáihoz a néhai Steve Jobs. A számítógépes újvilág központjának terveit mutatta be. Egy 2 millió 800 ezer négyzetméteres, hatalmas űrlétesítmény volt ez, amit oda fel kell építeni! – vallotta a zseni. A napelemek fűtötte „óriásűrhajót” az eredeti tervek szerint teljes mértékben saját termelésű energia lát el, s 13 ezer ember összes szükségleteit önerőből, forrásokból fedezik. Ez volt Jobs álma, és ez maradt a hagyatéka.

Az Apple atyjának álmainak megvalósulását ugyanis keresztülhúzták Cupertino lakosságának félelmei: ők a környezetükért rettegtek. Jobs tavaly októberi hirtelen halála azonban nemcsak a számítógépes világot rendítette meg, hanem a városatyákat is: vélhetően a tragédia győzte meg őket arról, hogy már csak a zseniális kortárs miatt is fel kell építeni a „földi űrállomást” – a Jobs Cityt.

Négyemeletes, óriási kör alakú épület lesz az Apple második, hatalmas kutatási kampusa. Körívében hatezer fás erdő „okádja” az oxigént, szennyezőanyag-kibocsátása pedig szinte nem lesz. Nem múzeumnak, hanem a számítógépes tudomány igazi központjának szánták. Tizenháromezer, a világ minden tájáról érkező zseniális szakembert alkalmaznak majd itt, az egyetemén pedig a Föld legtehetségesebb ifjú koponyái tanulhatnak.

Az Apple pénzügyi igazgatója, Peter Oppenheimer elmondta: egy hónapon belül minden engedély meglesz az építkezés megkezdéséhez, hisz a városatyákkal történt legutóbbi találkozás során kiderült: Cupertinónak immár nincsenek aggályai, s az Apple székháza mellett megkezdődhet a jövő központjának építkezése. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.