Két hónapig aludt egyfolytában a lány

alvás
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 15. 12:30
A tizenöt esztendős Stacey Comerford olyan betegségben szenved, ami miatt egyik pillanatról a másikra álomba zuhan. A kizárólag alvással töltött idő sokszor hónapokig is eltarthat.
Bors

Comerford szervezete legutóbb áprilisban döntött úgy, hogy pihenésre van szüksége. A tini akkor lefeküdt, majd csak két hónap múlva, június elején ébredt fel, aminek köszönhetően kilenc vizsgáját is kihagyta a középiskolában. A telfordi fiatal a Klein-Levin szindróma egyik áldozata, ami ezer emberből mindössze egyet érint.

– Most kihagytam kilenc vizsgát, előtte meg a születésnapomat novemberben. De már jobban érzem magam, hogy az emberek tudják, mi a betegségem, hiszen korábban nem hittek nekem, arra gondoltak hazudok – magyarázta a The Sun magazinnak Stacey Comerford, aki egyhuzamban húsz órát alszik, majd egy transz-szerű állapotban ébred, amikor magáról mit sem tudva kimegy a mosdóba, vagy iszik egy pohár vizet. Szerencséjére édesanyja folyamatosan mellette van, és mikor ebben az átmeneti időszakban éppen ébren van, azonnal beletöm némi elemózsiát, hogy ne haljon éhen a lánya. 

Mi az a Klein-Levin szindróma?

Az elsősorban kamasz fiúkat megtámadó ritka betegség jellemzője a szokatlanul hosszú alvásidő , ami túlzott evési ingerrel és táplálékbevitellel, illetve nem megszokott viselkedéssel egészül ki. A Csipkerózsika szindrómát leíró és vizsgáló kutatók között egyelőre megoszlanak a vélemények a betegség okát illetően. Egyes nézetek szerint a szindróma örökletes hajlamhoz, és genetikai tényezőkhöz kötött, míg mások szerint az agy alvásért, étkezésért és testhő szabályzásért felelős részében kialakult zavar miatt jelentkezik a betegség. 

Egyelőre nem ismert olyan kezelés, mellyel a betegség teljesen gyógyítható volna, ennek ellenére léteznek olyan gyógyszerek, melyek képesek javítani a beteg állapotán. Ilyen lehet a metamfetaminok, vagy metil- és modafinil alkalmazása a kóros álmosság kezelésére. Bizonyos szerek azonban fokozhatják az ingerlékenységet, illetve nem képesek csökkenteni a kognitív zavarokat sem - írja a napidoktor.hu
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.