Európa több kormánya csökkenti miniszterei fizetését, jelezve, kiveszik részüket a válság terheiből.
* A nyakig eladósodott Görögország elnöke csütörtökön turistaosztályon utazott Brüsszelbe, az Európai Unió csúcstalálkozójára. A 83 éves Karolosz Papuliasz azt mondta, példát akar mutatni a takarékosságra. Papuliasz még februárban bejelentette, hogy a görög néppel vállalt szolidaritásának jeléül lemond fizetéséről, 91,6 millió forintnyi euróról. A júniusban hivatalba lépett új kormány minisztereinek fizetését 30 százalékkal csökkentették.
* Első, májusi kormányülésén jelentette be Francois Hollande francia elnök, hogy 30 százalékkal csökkenti saját és miniszterei fizetését. Hollande hozzátette: tudja, hogy az így megspórolt pénz oly csekély, hogy szinte kimutathatatlan a párizsi költségvetésben. Azonban fontosnak tartotta jelezni, együtt érez a válságot szenvedő franciákkal.
* Nem tervez hasonló lépést a magyar kormány.
Az új kabinet megalakulásakor Szijjártó Péter még a Fidesz szóvivőjeként azt mondta: nem csökkennek a miniszteri fizetések, mert a nyolc miniszter két vagy három tárcavezető munkáját végzi. Később törvényt hoztak arról, hogy Orbán Viktor kormányfő 20 százalékkal csökkentheti a miniszterek pénzét, de erre még nem került sor.
A Kormányszóvivői Irodától most megtudtuk: csökkentést azért nem terveznek, mert számos takarékoskodással járó módosítást – a majdani 200 fős parlament, évi bruttó 200 ezres cafeteria, közbeszerzések felülvizsgálata, beszerzési tilalom a tárgyi eszközökre – vezettek már be. Így marad a kormányfő 1,5 milliós, a miniszterek 1,1 milliós és az államtitkárok 997 ezres havi keresete.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.