Beintett a környezetvédelmi felügyelőség a VOLT Fesztiválnak

környezetvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 21. 13:00
Nem kapta meg a regionális környezetvédelmi felügyelőség engedélyét a jövő kedden kezdődő soproni VOLT Fesztivál; az indoklás szerint a rendezvény megtartása nem egyeztethető össze a terület védetté nyilvánításának céljával és indokával - írja csütörtöki számában a Kisalföld.
Bors

 

Az engedélyre azért volna szükség, mert a terület a Soproni Tájvédelmi Körzethez tartozik, illetve Natura 2000 védelem alatt áll.

A kedden kelt elutasító határozatot egyebek mellett azzal indokolták, hogy a vendégeknek kialakított kemping területén védett állatfajok is élnek, amelyeket zavarna a zaj és a tömeg, ráadásul „lehetnek olyan madárfajok, amelyeknek pótköltése zajlik”. A tíz éve ugyanott megtartott rendezvényt követő helyreállítás pedig csak akkor lehet eredményes, ha utána a területet „több éven át nem veszik igénybe” - idézik a lap birtokába jutott határozatot.

A Kisalföldnek a rendezvény szervezői úgy nyilatkoztak: biztosak benne, hogy találnak megoldást a helyzetre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.