Tízen kerültek kórházba a hanyag nagypapa miatt

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 11. 14:28
Egy 62 éves nagypapát gyanúsít a rendőrség azzal, hogy égő cigarettacsikket dobott a szemetesbe csütörtök éjszaka az egyik káposztásmegyeri panelház folyosóján. A tűzoltóknak 26 embert kellett kimenteni a tűz környezetéből. Hét felnőtt és három gyermek súlyos sérülésekkel kórházba került.
GJ

 

A férfi nem a házban lakik, az unokáira vigyázott az egyik 7. emeleti lakásban, s dohányozni ment ki a lépcsőházba csütörtök este. Az eddigi vizsgálatok szerint a félig eloltott csikket bedobta a folyosón lévő szemetesbe, és az abban lévő papír gyulladt ki. A férfival szemben már megindították az eljárást, amely a kár nagyságától függően akár 5 évig terjedő szabadságvesztés kiszabásával is zárulhat. 


Varga Ferenc, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője elmondta: az emberek szabálytalanul, éghető anyagokat tárolnak a társasházak folyosóin, amelyek menekülési útvonalak.

Ezért kellett csütörtök éjjel is az ablakon át kimenekíteni a lakókat. A káposztásmegyeri panelház folyosóján szekrények, fém tárolók, gumiabroncsok, papírkötegek és ruhák voltak kirakva, amelyek könnyen meggyulladtak, így a tűz már tombolt a tűzoltók megérkezésekor, és az emberek emiatt nem tudtak kimenekülni a lakásokból. Az oltást az is nagy mértékben nehezítette, hogy a folyosó elé szerelt vasrácsot előbb egy motoros gyorsdarabolóval kellett eltávolítani, hogy bejussanak a lakásokhoz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.