Lehányta a gyilkos Balla Irma mobiltelefonját?

Balla Irma
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 12. 11:00
Sorsdöntő bizonyíték kerülhet a bíróság kezébe: elrendelték a Balla Irma mobiljáról vett minta DNS-vizsgálatát. A debreceni képviselőt öt éve ölték meg. Úgy tudjuk: a nyomozásba rendőrök buktak bele.

 

Öt évvel a gyilkosság után talán áttörés várható a Balla-ügyben. A Bors megtudta: a tavaly kezdődött, megismételt eljárásban a bíróság most elrendelte, hogy vegyenek DNS-mintát az önkormányzati képviselőnő mobiltelefonjáról, amelyet két nappal a gyilkosság után találtak meg egy kertben.

– Megerősítem az információjukat, megvizsgálják a mobilt – mondta lapunknak dr. Magyar György ügyvéd, aki a képviselőnő fiát, a gyilkosság elkövetésével vádolt, az első, másodfokon felülbírált eljárásban elítélt Schönstein Sándort védi.

– Elképesztő, hogy a rendőrség figyelmen kívül hagyta ezt a bizonyítékot. A telefon megtalálói azt mondták, alkohol- és hányásszaga volt a készüléknek, ezért ők letisztogatták. Ám reményeink szerint a nyílásaiban még maradhatott DNS, amely elvezethet az elkövetőhöz. A gyilkosságot kétszer is beismerte egy, a képviselőnő szomszédjában dolgozó munkás. D. Lajos azt is mondta, hogy ő vitte magával Balla Irma telefonját. Később a férfi visszavonta vallomásait, ám tény, hogy a telefont egy olyan telken találták meg, amely mellett D. mindennap elhaladt munkába menet.

Úgy tudjuk: a Balla-nyomozás hiányosságai miatt több vezető beosztású rendőrt leváltottak. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya nem kommentálta értesülésünket, s a mobil vizsgálatának elmaradását firtató kérdésünkre sem válaszoltak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.