Aktuális

Hazamehet az újszíves Ricsi

S. D.

Létrehozva: 2012.05.25.

Hamarosan hazavihetik szülei a három hónapos Farkas Richárdot, akin május elején hajtottak végre szívátültetést. A családot anyagilag egy szívbetegségben elhunyt kisfiú, Magyar Lacika anyukája segítette.

 

A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosai bravúros szívátültetést hajtottak végre egy három hónapos csecsemőn. Magyarországon hasonlóra még nem került sor előzőleg. Az alig több mint egy hete műtött Ricsi már cumisüvegből eszik és szépen gyógyul. Édesanyja most próbál éjszakai munkahelyet találni, hogy másik két gyermeke nevelése mellett még pénzt tudjon előteremteni kisfia eltartására. Ráadásul Ricsit csak olyan környezetbe vihetik haza, ahol meg tudják óvni a fertőzésektől. Jelenlegi otthonuk erre nem alkalmas.

- Egy szoba- konyhás önkormányzati lakásban élünk, ahol sem fürdőszoba, sem vécé nincs. Beadtuk a kérvényt a lakáscserére, és szerencsére sikerült is találni egy másik, 63 négyzetméteres ingatlant, ami megfelelő. De itt is van még mit megcsinálni – mondta a Borsnak Bencze Zsuzsanna, a szívtranszplantáción átesett kisfiú édesanyja.

– Az egész lakást ki kell festeni, a parkettát lecsiszolni és lakkozni, kicserélni a csaptelepeket, és egy bojlert is be kell szerezni, mivel az nincsen – sorolta az édesanya.

A család segítséget is kapott az új lakás felújítási munkálatainak finanszírozásához Magyarné Gergely Beatrixtól. A Magyar Lacika Alapítvány elnökének kisfia, Lacika 2010 októberében halt meg szívelégtelenségben.

Mint a Borsnak Beatrix elmondta: ő nem tudott segíteni a gyermekén, ezért próbál most a többieken.

– Amikor értesültünk arról, hogy a kisfiú nem mehet haza, amíg a lakás nincs teljesen felújítva, azonnal intézkedtem. Egy sebtiben összehívott kuratóriumi ülésen megszavaztuk, hogy százezer forinttal segítsünk Ricsi családjának, s az összeget a héten már meg is kapták – mondta. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714973417
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714973417
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat