Anyja fürdőjében termesztett drogot

marihuána
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 29. 15:30
Még mielőtt beindult volna a kábítószerüzlet, lebukott az a 21 éves csongrádi fiatalember, akinek még az alsónadrágjában is füvet találtak a rendőrök. Az buktatta le, hogy keze állandóan a gatyájában volt.
Bors

Az elmúlt héten a bűnügyi portyaszolgálatot ellátó csongrádi nyomozók figyeltek fel egy 21 éves fiatalemberre, aki meglehetősen gyanúsan viselkedett, ráadásul állandóan a nadrágjába nyúlkált.

– Igazoltatták, majd átvizsgálták a ruházatát. Az alsónadrágjából már ott kiesett némi kábítószergyanús növényi törmelék. Házkutatást tartottak nála, ahol három kezdetleges állapotban lévő kábítószernövényt találtak – tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A fiatalember bevallotta a rendőröknek, hogy Szegeden jutott kábítószerhez. Megtetszett neki, ezért szerzett a barátainak is. Egy idő után kitalálta, hogy jobban jár, ha saját magának termeli meg, amire szüksége van. Az interneten utána nézett a dolognak, majd rendelt is fűmagot és elültette. A növényeket édesanyja fürdőszobájában gondozta, ott foglalták le őket a rendőrök.

A 21 éves csongrádi férfi ellen visszaélés kábítószerrel bűntette megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.