Már elkezdte beárazni az Európai Unió, illetve az Európai Központi Bank, hogy milyen kárral kell szembenézniük, amennyiben Görögország valóban kilép az eurózónából. A lépés nem meglepő, ugyanis erre egyre nagyobb az esély. A szakértők szerint több lépés vezethet a szakadáshoz.
Megszorítások
A tavaly életbe léptetett megszorításokat az akkori kormánypártokon kívül gyakorlatilag mindenki elutasította. Pedig Görögország máshogy nem juthatott hozzá az EU-IMF közös kasszához, amely mindenképp szükséges volt a túléléshez. Óriási tüntetések és ritkán látott erőszak övezte a csomag elfogadását. Az indulatok azóta sem csillapodtak, ez meg is látszott a hó eleji választásokon.
Kormányválság
Jelenleg nemhogy kormánytöbbség nincs a további megszorítások elfogadásához, még kormány sem sikerült felállítani Görögországban. Kilenc nappal a választások után egyik párt sem volt képes koalíciót alkotni, így várhatóan júniusban újra az urnákhoz vonulnak majd az emberek. Sok jóra akkor sem lehet számítani, így a gazdasági mellett a politikai válság is mélyülni látszik. Az államcsőd úgy tűnik elkerülhetetlen, a hírek szerint alig hat hétre elegendő pénz maradt az államkasszában.
Viszlát euró
Ez csak egyet jelenthet: Görögország kilép az eurózónából. Bár sokan ezt szeretnék leginkább Görögországban, ennek következményeivel valószínűleg nincsenek tisztában. Csőd esetén ugyanis a már most is egekben lévő munkanélküliek száma megduplázódik, a megtakarítások pillanatok alatt lenullázódnak, cégek sora megy tönkre. Sőt, radikálisabb hangok szerint elképzelhető, hogy a görögöket az unióból is kizárják.
Hello drachma?
Hogy mi lesz ezután, azt megjósolni sem lehet. Elképzelhető, hogy a görögök külső használóként, formailag megtarthatnák az eurót, de valószínűbb az, hogy visszatér a drachma. Hogy ez pontosan milyen módon történhet meg, arról egyelőre senki sem beszél, egy biztos: egyszerű nem lesz az átállás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.