10 éve kényszeríti szexre diákjait a tanár

középiskola
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 24. 23:30
Több mint 10 éve kényszeríti szexre a diáklányokat a középiskolai tanár, de beteg szíve, vagy egyéb indokok alapján eddig mindig felmentették.
Bors

A 47 éves kémiatanár az iskolában csókolgatott, sőt szállodába is elvitt a 14 éves lányokat – írja a Huffington Post. Nemegyszer arra kényszerítette őket, hogy bugyi nélkül viseljék a szoknyájukat, mert akkor könnyebb, gyorsabb volt velük szexuális aktust létesíteni.

A nős, 3 gyerekes Keith Ogunsolát először 2001-ben jelentették fel, mert megerőszakolt egy szűz kislányt. A gyereklány a bíróságon elmondta, hogy letépte a ruháit és megerőszakolta a férfi, de összességében már három éve terrorizálta szexuálisan a tanár.

2006-ban és 2008-ban újra eljárást indítottak a brit hatóságok a férfi ellen, de megint megúszta. Főként azért, mert a tiszteletbeli tanár szava többet ért, mint a diáklányok történetei. Pedig a lányoknak volt mit mesélni, például arról, amikor az iskolai irodában erőszakoskodott a tanár. „Átkarolta a derekam, magához húzott, és megkérdezte: akarsz egy csókot? Magához szorított és a számba dugta a nyelvét. Közben szorította a csuklómat - mesélte az egyik áldozat.

Az is kérdéses, hogy a kémiaórákon vajon az ionos vagy a kovalens kötés hozta fel a tanár elméjében a témát: szexeltek-e már orálisan a 14 éves lányok.

A pedofil férfinak most nem volt szerencséje a bírósággal. Az elnöklő bíró annyit mondott: „Nagyon hosszú időt fog a börtönben tölteni.”
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.