Márciusban folytatják a pert
Brúder Balázst és további 12 társát emberrablással vádolják, ügyüket dr. Mikó Gergely, a II–III. kerületi bíróság elnöke tárgyalja. Tegnap két vádlottat, M. Jánost és M. Norbertet hallgattak meg. A tárgyalás végén Brúder mellett az ő fogvatartásukat is megszüntette a tanácsvezető. A továbbiakban mind a 13 vádlott szabadlábon védekezhet. A következő tárgyalási nap március 21-én lesz. Információnk szerint a sértett, K. Ferenc meghallgatására eddig még nem került sor.
Egy lakberendezési áruház éttermében fenyegették meg
K. V.