Aktuális

370 forintos eurót hoz a görög csőd

Címkék
politika

2011. november 3. csütörtök 07:25

Emelkedő magyar inflációt és mélybe zuhanó forintot eredményezhet, ha Görögország elutasítaná a népszavazáson a megszorítócsomagot. Ennek előszele már érezhető is a pénzpiacokon.

Most akkor ki a felelős a devizahitelezésért?
Orbán Viktor szeptember közepén, a Hír Tv-ben azt mondta: „Magyarországon a bankok és a kormányzat (...) közösen belelovalták az embereket abba, hogy nincs olyan nagy kockázat, vegyék fel ezt a pénzt. Hol volt ekkor a miniszterelnök?” A kormányfő azonban nem mindig gondolkodott így a devizahitelezésről. Öt és fél évvel ezelőtt, 2006. április 21-én, a választások két fordulója között így fogalmazott a Napkeltében: „eléggé el vagyunk adósodva, de ez a magyar emberek döntése volt, tehát nem kell a kormány nyakába varrni, ez a magyar családok egyfajta életstratégiájából következik”.
Megkérdeztük a kormányfő szóvivőjét, Szijjártó Pétert, miért állt be gyökeres változás a miniszterelnök álláspontjában? A szóvivő írásban azt válaszolta: „A 2010 előtti szocialista kormányok – nemzetközi pénzügyi szervezetek és a Svájci Nemzeti Bank figyelemfelhívásának dacára – nem figyelmeztették az embereket a devizahitelek kockázataira és nem szabtak gátat a devizahitelezés veszélyes elterjedésének. Ezért a Gyurcsány-korszak kormányait egyértelmű felelősség terheli a devizahiteles családok rendkívül nehéz helyzete miatt.”
Szijjártó arra azonban nem tért ki, miért változott meg Orbán álláspontja a kérdésben. Erre ismét rákérdeztünk, lapzártánkig azonban nem érkezett újabb válasz.









F. A.

További cikkek

Sértés

Márki-Zay Péter nevetgélve beszélt arról, hogy sértegette a fogyatékkal élőket

Börtön

Törölj mindent! – utasította diákját a vele szexelő tanárnő

Ez is érdekelhet

boon.hu

Bezárja a baloldali városvezetés az Ellipsumot

mindmegette.hu

13 isteni és villámgyors fánk, amit meg kell sütnöd farsangkor

life.hu

"A legújabb hír az omikron variánsról..." - Fontos bejelentést tett Szlávik János

magyarnemzet.hu

Méltatlan színvonalú, az érdemi szakmai kommunikációt mellőző a Magyar Pszichiátriai Társaság nyilatkozata

kemma.hu

Mi folyik Tata és Kocs között? A Közút és a rendőrség reagált a balesethullámra

origo.hu

Szifilisze miatt lebénult, agyvérzést kapott, aztán 48 évesen tüdőgyulladásban halt meg a leghíresebb maffiafőnök

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a németek kínai figurával verték az oroszokat

vg.hu

Fekete forgatókönyvet vizionál a lengyel kormányfő az ukrán helyzetről, a horvátok ellenzik a NATO-tagságot

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: óriási fordítás, a svédek drámai hajrával elődöntősök

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 26.: az Uránusz és a Vénusz fényszöge meglepő fordulatokat hozhat

origo.hu

5 éve ezen a napon halt meg John Hurt - képek