Pénzügyminisztert csinált „balkézről” született fiából

extra
PUBLIKÁLÁS: 2011. augusztus 28. 14:30
Bár az ügyészség ejtette a Dominique Strauss- Kahn elleni vádakat, a Világbank volt vezetőjének esete a szobalánnyal ismét előtérbe helyezte azt a több évezredes kérdést: milyen összefüggésben áll a szex és a hatalom.
Mao sok ezer szeretője
A nagy fal árnyékában is történt miegymás. Mao Ce-tungnak, a kínaiak diktátorának legendásan nagy volt a libidója, így – állítólag – nők ezreivel szerelmeskedett hosszú élete során. Ahogy öregedett, úgy fiatalodtak ágyasai, akik áhítattal lesték a „nagy kormányos” minden szavát. Mao egyébiránt harmadik feleségétől vált el 1936-ban, hogy a „hosszú menetelés” során megismert Csiang Csinget (Mao által adott név, jelentése: Kéklő Folyó) nőül vegye. A hitvesi ágyon keresztül az asszony hatalmas politikai befolyásra tett szert, ami kellőképpen elvette erkölcsi tartását: több ezer kínai haláláért felelős közvetve. Nem csoda, hogy Mao halála után három kegyvesztett társával együtt a négyek bandájának tagjaként halálra ítélték. Ám később ezt életfogytiglanra változtatták, 1984-től pekingi otthonában raboskodott, majd itt vetett véget önkezével életének. Sic transit gloria mundi – így múlik el a világ dicsősége.


Megosztoztak a legismertebb díván



Kémek az ágyban





Török Hanna
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.