Íme a Bors nagy álomfejtő akciója

PUBLIKÁLÁS: 2008. július 30. 12:30
Hitetlenkedve vagy nevetve meséljük egymásnak reggelente, mit álmodtunk, aztán találgatjuk: vajon a tudatalattink üzent vagy a szellemvilág? Varga Attila álomfejtő több mint öt éve foglalkozik azzal, hogy jelentést adjon az emberek álmainak, ezáltal segítve őket önmaguk és a világ jobb megértésében. Arra kértünk néhány embert, mesélje el, mi történt vele álmában, s azután az álomfejtő segítségével próbáltuk megérteni, milyen üzenetet hordozhatnak az alvás közben látott képek.
Õseink is tudni akarták
Az embert ősidők óta foglalkoztatják az álmok és az, mit is jelentenek. Mert mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottak az alvás során jelentkező képsoroknak. Az első álmoskönyv töredékeit Ninivében fedezték fel. Egyiptomban kr. e. 1250-ből származó, kétszáz álmot és megfejtést tartalmazó feljegyzést találtak. Az álmoknak a modern pszichológia kialakulásában is óriási szerep jutott: Sigmund Freud és Carl Gusztáv Jung sok lelki jelenséget az álmok révén magyarázott. Úgy vélték, alvás közben a tudatalatti tör felszínre, amiből komoly következtetések vonhatók le. Krúdy Gyula író Álomfejtés című könyvében népi hiedelmeket és megfigyeléseket gyűjtött össze irodalmi igénnyel.

Kamilla:
V.A.:

Scaffer Dominika:
V.A.:



Robi
V.A.:

Dráfi József:
V.A.:

Nagy Zoltán
V.A.:

Vas Aranka:
V.A.:

Kitti:
V.A.:

K.N
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.