A turizmus szünetelésével újra megtelt termálvízzel a püspökfürdői tó

Románia
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 21. 13:58

A turizmus leállása miatt újra termálvízzel telt meg a Nagyvárad szomszédságában fekvő Püspökfürdő korábban kiszáradt tavacskája, több állat és növényfaj utolsó példányainak egykori természetes élőhelye – írja az MTI.

A védett élőhely pusztulását számos környékbeli szálloda és fúrásokkal - illusztráció Forrás: Shutterstock / Készítette: guentermanaus

A járványhelyzet a tó újjáéledését eredményezte, de a szakemberek szerint sajnos sokkal nagyobb a gazdasági érdek, mint a természetvédelem iránti elkötelezettség, éppen ezért szerintük csak addig marad meg a termáltó, amíg újra nem indul a turizmus.

A természetvédők még a 2010-es évek elején felhívták a figyelmet arra, hogy a püspökfürdői termálvizes rezervátum egyhektáros felületű tava egy kis tócsává zsugorodott, és télen be is fagyott.

A szakértők a védett élőhely pusztulását már akkor végesnek tulajdonították, hogy Püspökfürdőn, Félixfürdőn és Nagyváradon is számos szálloda és panzió végzett - sok esetben illegális - fúrásokat, hogy a medencéit és a fűtési rendszerét termálvízzel működtesse, miközben a földalatti termálvízkapacitás véges.

Az élőhely tíz évvel ezelőtti állapota már nem állítható vissza, hiszen az őshonos növény- és állatfajok már nincsenek ott.

Bár megpróbálták laboratóriumi körülmények között megmenteni, a bordás homorcsa nevű csigafajt nem sikerült szaporítani, és véglegesen kipusztult. A legegyszerűbb a hévízi tündérrózsa visszatelepítése lenne, hiszen ez trópusi fajként a Nílus deltájában is előfordul, és üvegházakban is tartják. Ha azonban nem tartható fenn az optimális vízszint, ez sem élne már meg egykori természetes élőhelyén – vélik a biológusok.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.