Elkészült és a megvalósításhoz szükséges pályázat első körén már túl is jutott a Gyulai Várfürdő középtávú fejlesztési koncepciója, ha a második és harmadik elbírálási körben is sikert aratnak, akkor gigantikus fejlesztések valósulnak meg a Gyulai Várfürdőben.
A kedvező döntésekkel megvalósulhat a gyermekparadicsom teljes rekonstrukciója és bővítése, aminek során megdupláznák a vízfelületet, és új élményinstallációkat alakítanának ki a spray parkban, a száraz játszótéren, a babapancsolóban és a 8-14 évesek élménymedencéjében.
Felújítanák és bővítenék továbbá a közel húszéves csúszdás medencét is, cserélnék a csúszdákat, korszerűsítenék a medencetestet és természetesen a parkba illő módon, trambulinnal is bővítenék a létesítményt.
A legnagyobb volumenű beruházásként a favázas épületet, a lovardát és a kupolás wellnesst összekötő épületegyüttest alakítanák át. Kiváltanák a meglévő funkciókat, a termálvízfelületet minimum kétszeresére bővítenék, illetve kiúszó-beúszó medencéket is létesítenének.
15 millió forintból, száz százalékos támogatás mellett egy hónapon belül kell elkészülnie a fejlesztések előzetes megvalósíthatósági tanulmányainak, a projektelemek koncepcióterveinek és a költségvetésnek. A második körbe ezeket a dokumentumokat kell benyújtani.
Ha azon is túljut a Gyulai Várfürdő, akkor a kiírók 300 millió forintot és egy évet biztosítanak a kiviteli tervek elkészítésére, a szükséges engedélyeztetési eljárások lefolytatására és a részletes megvalósíthatósági tanulmányok elkészítésére. Harmadik körben már a konkrét fizikai megvalósításra lehet támogatást nyerni. A beruházássorozat így 2022 tavaszáig készülhetne el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.