Gyógyhellyé nyilvánította Kehidakustányt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. A termálfürdővel is rendelkező település a minősítéssel olyan pályázati forrásokhoz juthat, amelyből számos környezetépítő és -szépítő fejlesztés valósulhat meg - mondta el a Zala megyei település polgármestere az MTI-nek.
Lázár István hozzátette: a következő évben infrastrukturális beruházásokra nyújtanak be pályázatokat, a tervek szerint a támogatásból sétálóutak épülhetnek, bővíthetik a kerékpárutakat és lehetőség nyílik a tározótó környezetének kiépítésére is - sorolta a polgármester. Kiemelte: az 1100 lelkes település nagyrészt a fürdő kiépítésének köszönheti a fejlődését, és azt is, hogy az intézményeket - óvodát, iskolát, orvosi rendelőt - magas színvonalon tudja működtetni.
Horváth Tihamér, a Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő igazgatója kifejtette: a gyógyhellyé minősítés többek közt azt is igazolja, hogy a településen élők kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre, a levegő tisztaságára és a település rendezettségére. A 2,5 milliárdos beruházással - kormányzati és önkormányzati támogatással és vállalkozói befektetéssel - épült termálfürdőt 2003 februárjában adták át Kehidakustányban. A következő években 5 milliárd forintos beruházással tovább bővítették a szálláshelyeket, apartmanos élményfalut építettek.
A családbarát termálfürdőben a beépített terület nagysága 14,5 ezer négyzetméter, a létesítményben összesen 15, köztük szabadtéri, valamint mediterrán hangulatú fedett termálfürdő található. Megfelelő teret tudnak biztosítani valamennyi korosztály számára: nyugodt fürdést az idősebbeknek, a gyógyulni vágyóknak, az élményelemekkel ellátott részben szórakozási lehetőséget a fiataloknak, a családoknak pedig közös programokat szerveznek - ismertette az igazgató. A fürdőben a következő években szállodafejlesztést szeretnének megvalósítani, a termálfürdő pedig új élményelemekkel bővül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.