»Az első gondolat az: hagyni kell a francba a kifizetett repülőjegyeket, lemondani a már lekötött szállást, s a biztonságot, a nyugalmat választva szépen itthon maradni.«
Újra lecsaptak a terroristák. Most Brüsszel volt a célpont, a bombák a repülőtéren és a metróban téptek darabokra ártatlan embereket.
Belgiumba készül a jövő hónapban a lányom, májusban pedig én magam a feleségemmel. Hallgatva a híreket az ember gyomra görcsbe rándul a félelemtől, s persze egyből azon gondolkodik, szabad-e ezek után ezt a túrát kockáztatni. Az első gondolat az: hagyni kell a francba a kifizetett repülőjegyeket, lemondani a már lekötött szállást, s a biztonságot, a nyugalmat választva szépen itthon maradni.
Csakhogy, ha mindenki otthon marad, az azt jelenti, győzött a terror. Persze erre mondhatja bárki: oké, harcoljunk a terroristák ellen, de katonákkal, rendőrökkel, kommandósokkal – én hadd maradjak ki ebből a játszmából!
Elfogadható érvelés, de a menni vagy maradni kérdése nem csak elméleti, gyakorlati is. Akarok örökké félve, bezárkózva élni? Nem. Akkor sem, ha ezzel kockázatot vállalok. Autót vezetni, síelni, a tengerben úszni, maratont futni – ez is mind kockázat.
Szóval a címben feltett kérdésre a válaszom (amivel nem kell egyetérteni): szabad félni, de le kell győzni a félelmet! Ahogy a terroristákat is.
