A szerencsét nem ingyen osztogatják. Aki nem tud élni vele, attól a „nagy rendező” visszaveszi a bónuszt.
Egy családi dráma kapcsán elsőre furcsán hangozhat a szerencse felemlegetése, ám a szigetszentmiklósi túszejtés valamennyi szereplőjére Fortuna kegyeltjeként tekinthetünk.
Elsőként az asszonyra, akit féltékeny férje néhány méterről sem tudott eltalálni megannyi lövésével. Szerencsés a nő új szerelme is, hiszen ő egy kézsérüléssel megúszta a lidérces pillanatokat. És hálát adhat a sorsnak a lövöldöző is: a golyók elkerülték a célpontot, így okkal reménykedhet benne, hogy a börtönből szabadulván számára is tartogat az élet egy új esélyt.
Ám úgy hiszem, hogy a szerencsét nem ingyen osztogatják. Aki nem tud élni vele, attól a „nagy rendező” visszaveszi a bónuszt. A szigetszentmiklósi lövöldöző mély sebet hordoz a szívében, de talán már ő is rájött, hogy az erőszak nem jelenthet gyógyírt semmilyen lelki bajra. Talán már azon is sokat töprengett, miképp számolt volna el két kislánya előtt azzal, ha megölte volna az édesanyjukat.
A szerencséjére a legnagyobb ajándékként kell tekintenie. A szabadulás után egyetlen módon törlesztheti e kölcsönt: békét köt a világgal. S legfőképp: önmagával.
