Sok vagy kevés idő egy perc? A legtöbb ember kapásból azt felelné: kevés. Szabó József azonban a saját bőrén tapasztalta meg, hogy egy perc is lehet tengernyi idő.
A férfi több, mint egy évet pereskedett egy fővárosi parkolótársasággal, mire a bíróság végre kimondta, hogy az egypercnyi időintervallumért törvényszék elé citált József megbüntetése jogtalan. A szerencsétlen embernek temérdek órájába, pénzébe, idegességébe került, mire bebizonyította, hogy a cég egyszerűen csak packázik vele. És ez most tényleg nem újságírói túlzás, a parkolási vállalat magatartására nincs jobb szó: packázás.
Az önkormányzati cégek a bírósági eljárásokban teljes illetékmentességet élveznek, így tulajdonképpen minden mindegy alapon indíthatják el pereiket - még akkor is, amikor maguk is tisztában vannak a jogi eljárás legvalószínűbb végkimenetelével. Ha a cég “tuti bukó” per elébe néz, akkor sincs nagy baj, hiszen az nem fáj egy fillérbe se. (Ha nem tévedek, az efféle hozzáállást jellemző mondásban gyakran feltűnik a máséval, a verni, és a csalán kifejezések.)
A Szabó úréhoz hasonló perek kapcsán érdemes volna elgondolkodni rajta, hogy az érintettek egyenlő feltételekkel indulhassanak a csatába. Hiszen egy ilyen procedúra nem csak az alperesnek okoz kínos pillanatokat, de leköti a bíróságok idejét is, lassítja a munkát, semmi másra nem alkalmas, mint az ügytorlódás elősegítésére. Ha azonban a felperest is terhelné a perköltség, akkor minden bizonnyal háromszor is meggondolnák a cégek jogászai, hogy benyújtsák-e keresetüket.
József története hepienddel végződött, a legjobb, amit tehet, hogy minél hamarabb elfelejti a mögötte álló tortúrát. Egy perc és nyersz! József, ön jelesre vizsgázott a vetélkedőn!
