Bezzeg az én időmben! Ezek a mai fiatalok! Ismerős? Bizonyára, hiszen nemzedékek óta mondják ezt a fiatalokról. Később ezek a fiatalok mondják ezt az akkoriakról. Történelmi leletek tanúsága szerint ez nemcsak az elmúlt húsz, ötven vagy száz évben volt így, hanem már az ókorban is. Akkor is arról szólt a fáma, hogy a mostani generációk erkölcsei pusztulást hoznak a világra.
E logika mentén kárhoztatták a fiatalságot túlzott agresszióval, először a tévét, majd a video- és számítógépes játékokat okolva emiatt. Hiszen régebben olyan biztosan nem fordult volna elő, hogy két tini felfegyverkezve besétál egy iskolába, és lemészárolja diáktársait. Ilyen nem, de voltak világháborúk, kézlevágások, kerékbetörések, és a középkorban nem videojátékokkal vagy agresszív tévéműsorokkal mérgezték a gyermekek lelkét, hanem például nyilvános kivégzésekre hordták őket.
Egy horrorfilm főhôse egy jelenetben arról beszél: nem a mozitól válik valaki örült pszichopata gyilkossá, a filmek csak jó ötleteket adnak azoknak, akik amúgy is ölnének. Ugyanez lehet a videojátékokkal is. Egy teljesen normális ember végigviheti a Doom, a Wolfenstein vagy a Counter Strike – nem beszélve az újabbakról, amiket már én sem ismerek – összes pályáját, mégsem kezdi el ezt átültetni a gyakorlatba.
Attól, hogy gyermekeinkből a számítógépes játékok féktelen gyilkológépet faragnak, tehát a többségnek nem kell tartania. Attól annál inkább, hogy a gyerek a gép előtt görnyedve elveszíti a kapcsolatát az igazi világgal. Hogy nem akar már a kertben focizni, fára mászni, hógolyózni, hanem csak a gép előtt „kockul”.
Sőt manapság már előtte sem kell ülnie, hiszen a zsebében is elviheti a virtuális világot. Régen ez nem volt így. Akkor minden jobb volt. Bezzeg…
